Megrögzött materialista családhoz születtem, mégis egészen kisgyerek korom óta a harmóniát és a békét kerestem, mindig azon voltam, hogy a környezetemben mindenki jól érezze magát, s valahogy a közelemben egy idő után minden kisimult. Sokat tűnődtem rajta, vajon ez a “képességem” hogyan működik. Aztán nehéz évek következtek, amikor úgy éreztem, hogy csak magamra számíthatok, csak a saját boldogulásom érdekelt. Ezek az évek keménnyé, merevvé tettek engem.
Végül 2006-ban a munkahelyemen találkoztam Frankó Csuba-Deával, aki azt mondta, menjek el jógázni. Így kerültem először Baktai Ádámhoz, akitől a jóga mellett ajurvédáról, vasturól tanulhattam, valamit elvégeztem egy shiatsu alapképzést is. Ezután még 2 csodálatos gyermeknek adtam életet, ezalatt elvégeztem 2 ajurvédikus masszázs tanfolyamot.
Ahogy nőttek a gyerekek, hívást éreztem, hogy még jobban kibontsam, mi az a jóga. Papp Józsi és Kádár Zoli szárnyai alatt végeztem el az első jógaoktatói képzést 2017-ben.
Ekkor el is kezdtem tanítani az akkori lakhelyemen Herceghalomban. A tanítás alatt sokat tanultam önmagamról, s éreztem, hogy tovább kell lépnem az úton.
A “véletlen” feldobott egy hirdetést, hogy a Himalájai Jóga Tradíció 2021 őszén indít egy 3 éves oktatóképzést. Igazából ekkor indult el – s a mai napig tart – egy mély átalakulási folyamat, ami azt a keménységet, merevséget elkezdte lebontani bennem is. 2024-ben végeztem a Himalájai Tradíció tanáraként.
Mantrabeavatásomat 2022-ben kaptam Michael Kissenertől, a Tradició ausztriai beavató tanárától.
Mély hálát érzek a tradíció mesterei, magyarországi és rishikesi tanárai iránt, akik feltétel néküli szeretettel segítenek az úton maradni.
Úgy érzem, számomra a kiteljesedés egyik útja a szívből jövő széva és a feltétel nélküli szeretetre való kitartó törekvés, melyen keresztül önmagamhoz kerülhetek közelebb. Igyekszem jó csatornává válni, hogy a guruk áldása áramolhasson rajtam keresztül.
Itt a Lélekzőben Pátyon, valamint Herceghalomban a Pókháló Falmászó Tánc- és Tornateremben gyakorolhattok velem közösen.

